Bakonyi István verselés helyett közvetít – Bokros Judit

Bakonyi István verselés helyett közvetít

A József Attila-díjas kritikus vallja: a minőség a fontos, nem az eszme

szerző: Bokros Judit

Fejér megyének péntek óta már József Attila-díjas irodalomtörténésze, kritikusa is van. Bakonyi István március 15-e alkalmából vehette át a rangos irodalmi elismerést, amelynek kapcsán pályájáról kérdeztük.

Akik ismerik Bakonyi Kovács Istvánt és munkásságát, azok tudják, mennyire gazdag és sokszínű életmű áll már mögötte, s milyen aktívan veszi ki részét a fehérvári, Fejér megyei, sőt, az országos irodalmi élet alakításából. Akik nem ismerik, azoknak talán legyen elég annyi, hogy ez idáig 26 kötete jelent meg, műsora volt a Fehérvár Televízióban és a Vörösmarty Rádióban, hosszú ideig a Vörösmarty Társaság elnöke, az Árgus című fehérvári irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyettese volt, tanárként pedig a Kodolányi János Főiskolán is oktatott (nemrég ugyan nyugdíjazták, de a Gorsium művészeti középiskolában jelenleg is ad órákat). Mindezek persze csak szeletek a József Attila-díjjal jutalmazott irodalomtörténész, kritikus, író, tanár pályájából.


A tanítással kezdődött azonban minden.
- Pécsett voltam magyar-angol szakos hallgató a tanárképző főiskolán, ahol 1976-ban végeztem. Ott kezdtem irodalommal foglalkozni, az Universitas című egyetemi újság közölt tőlem írásokat még Kovács István néven. Kiváló tanáraim – például Bécsy Tamás, Szederkényi Ervin, Péczely László – hatására is erősödött bennem az irodalom iránti elkötelezettség. Mikor már a fehérvári II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában tanítottam, megjelent első folyóirat publikációm is a Jelenkorban, 1976-ban. Ebben Serfőző Simon kötetéről írtam recenziót, akivel a mai napig is foglalkozok. Itt kezdődött el a kritikaírás folyamata – mesél az indulásról Bakonyi István, aki megemlíti: 1969-től, még telekis gimnazistaként a Fejér Megyei Hírlap sport rovatában jelentek meg tőle cikkek.
Bölcsészdoktori disszertációját az ELTE-n szerezte, időközben több OTDK-n is részt vett, s elkezdett Németh László munkásságával foglalkozni. Ebben nagy szerepe volt egykori bodajki tanárának, Ruprecht Ottónak, akitől még 14 évesen hallotta: „Németh László a legnagyobb magyar író.” Ez a mondat megmaradt a kamaszfiú fejében, s később irodalmi irányultságára is nagy hatással volt a népi irányzathoz tartozó író szemlélete.
Bakonyi István számos könyvet tudhat maga mögött. Az első még 1990-ben látott napvilágot, a Fejér Megyei Irodalmi Füzetek sorában, azóta szinte minden évben jelentkezett egy-egy művel. Ezek többsége kritikáit, esszéit adja közre, de van interjúkötete, írt több kismonográfiát és egy, a szépirodalom határán mozgó műfajban, a naplóírásban is megmutatkozott. Utóbbiból már készül a harmadik kötet, amely ez év vége felé jelenhet meg – tudom meg tőle.
A kritikaírás kapcsán megjegyzi: ő és a hozzá hasonló tanulmányírók, kritikusok rengeteget köszönhetnek a primer irodalom alakjainak, akiknek műveit, munkásságát elemzik. Ő maga a szépirodalommal – néhány titkos szerelmes verset leszámítva – nem próbálkozott. Mindig is úgy érezte, inkább a közvetítő szerepe az övé, aki az író és az olvasó között megteremti a kapcsolatot, felhívja a figyelmet egy-egy műre.
Egy jó kritika, tanulmány feladata nem lehet több vagy kevesebb, mint hogy közvetítsen – véli Bakonyi István, aki hozzáteszi: igyekszik nem csupán egy csapatba, egy irodalmi kánonhoz tartozó írókkal foglalkozni. Nyitottnak tartja magát, számára a minőség elve az első, függetlenül attól, ki melyik oldalnak, eszmének a híve. Mégis, az, hogy kikről írt eddig monográfiát, s az, hogy évtizedek óta a Vörösmarty Társaság tagja, mutat egyfajta irányultságot.
- Falusi származású, bodajki vagyok. Egyszerű parasztember nagyapámból az maradt meg emlékeimben, hogy ül a karosszékében és olvas. Ez a falusi környezet, az a bizonyos mondat Németh Lászlóról sok mindent meghatározott, és mindig kedveltem a népköltészetet, a népélettel foglalkozó írásokat. Vonzódom azokhoz az írókhoz, költőkhöz, akik a nemzet sorskérdéseit fogalmazzák meg. Ám ez nem jelent bezártságot, mert számomra például Kosztolányi Dezső, Nagy László, Csoóri Sándor, Pilinszky János egyformán fontos– fejti ki az irodalomtörténész, akinek életében a hit, a vallásosság is meghatározó szerepet tölt be. Hagyományos református környezetben nőtt föl, ám – mint mondja - volt időszak az életében, amikor mindez háttérbe szorult. Mégis, a gyökerek erősnek bizonyultak, s élete bizonyos fordulópontjai visszavezették Istenhez.
Az elismert irodalomtörténészi, kritikusi szerep mellett számos, az irodalommal kapcsolatos tevékenység fűződik Bakonyi István nevéhez. A mai napig szervez beszélgetős esteket, kötetbemutatókat, vezetett műsort, de az egyik legmeghatározóbb időszak a Vörösmarty Társaság élén töltött 15 év, s az a 13 év, amikor az irodalmi szervezettel kezdetben rokon szellemiségű lap, az Árgus főszerkesztő-helyettese volt.
- Az volt a dolgunk, hogy a megye, a város irodalmi életét szervezzük, és föllendítsük a könyvkiadást, mert utóbbi szervezett keretek között nem működött Fehérváron. Nem tisztem megítélni ezt az időszakot, de úgy érzem, maradandó, ma is létező értékeket hoztunk létre – emlékezik Bakonyi István.
Amikor tudomást szerzett a József Attila-díjról, erős megrendülést, boldogságot érzett. Első dolga az volt, hogy a számítógép mellől fölkelve odasétált szülei esküvői képéhez, majd felhívta feleségét. Akinek – teszi hozzá Bakonyi István – megértő, támogató társként igen sokat köszönhet.  

A cikk forrása: http://www.feol.hu

 

Bakonyi István elmondhatja magáról: nem kényszerpályán mozog, olyan tevékenységeket folytat, amelyek közel állnak hozzá, az élete részét képezik (Fotó: Molnár Artúr)

 

Kitekintés a Fejérmegyei Hírlapba