Paál Lajos könyvének bemutatója

Paál Lajos könyvének bemutatója

 

Paál Lajos a magas  művészet nyelvén szólít meg bennünket. Az olvasóinak, a hallgatóknak és a hozzáértőknek is meg kellene haladni a hétköznapok bábeleit, kivonulni és fellélegezni, a tisztaság ezen vidékére, ahol nincsenek kijelentő és felszólító gondolatok, parancsolatok és eligazítások. De szelíd kérdő mondatok. Ő tudja jól, kérdést úgy lehet feltenni, ha már benne van az értő válasz is. Az emberek itt válnak sajátosan gondolkodókká – a válaszaikban, mert azok reménytelenül mások – kevésbé igazodnak a magasságokhoz. Mert Ő felmegy a dombtetőre és onnan néz szerteszét. Azok a dombok vajúdó hegyek, karcolják a túlsó oldalt, felhasítva a végtelent, talán a Mennyországot.

A szavak fogalmak alkotta füzére nem vezet érthető eredményre, mert érzetek, de ismerjük és felidézzük létünk azon pillanatait mikor velünk is megtörténtek hasonlóságok. A „mondriani tájban” neki az elválasztó vonalak – a  tiszta színmezők körül a léckerítések, és Van Gogh tájaiban is a léckerítések válnak örvénnyé. A fehérség is több versében megjelenik – a tiszta, üres vászon és papír – ahová felkerülnek a formák, alakzatok,  majd letörli őket a kérdő mondataival, a múló idő távolodásával, a vele járó elhalványodással – létrejön a színes fény az alig szennyezett üresség. Malevics fehér alapon fehér négyzete is ide tartozik. Az ürességbe belesűrűsödnek a szabályok, (georginák és a geometriák).
A harangkondulások is – szólóban és egymással versengve a virágillatú rétekkel, a szelekkel szállva.

Mikor megszületett A Tárgynélküli Világ malevicsi fehér négyzete
akkor úgy gondolták innen nincs tovább. Várva várt történet, valaki végre megalkotott egy princípiumot, mint Eistein a képletét, az időről és a térről. De nem zárulhatnak be a kapuk, mert valakik újból és újból meghaladják, finomítják. A továbbgondolás folyamán a malevicsi szabályzatból a
modern művészet mesterei létrehozzák többek között a monokróm festészetet és az objektet a tiszta színmezőket és a minimal artot.

Paál Lajos is rajzol minden kezeügyébe kerülő alapra. Van Goghoz tartozó gondolatait is egy olyan boríték hátoldalára készítette, ahol a
rajzi struktúrát megszakítja a leragasztott hajtás. Képe reprodukcióján is látszódik a finom fehér vonal – fénnyel telítődve. A mostani könyvbemutatóról hiányoznak a kisméretű képek, fontosságukat tekintve
vetekednek a verbális közléssel – érzékenységükben megismételhetetlen pillanatok – színes rajzeszközök, mint áramkörök.

Paál Lajos rajzai és versei, messze messze vannak, időtlenek, ebben a szövetben összesűrűsödnek a kiterjedések és dimenziók. Idézem:

 

“A vadliliom

Lépéseiben

Kerítések álldogálnak..”

(Anyám)

 

“Kígyótartású napraforgó

Egyenesen áll –

A dél”

(Határok határa)

 

“Semmi jut eszébe ilyenkor

és semmi

sem”

(A vers)

 

“Cövekek, cölöpök

Léckerítések

Tünődtetik az elmét”

(Karók)

 

Ezért nem lehet elvesztegetett évekről beszélni, itt nincs a szokványos tér és idő, mert abban a “térfogatban” él amiről Márai S. is ír, ott abban az ultraviolet fényben. Bármikor kezdődhet valami és be is fejeződhet, de a mű sosincs kész! A fejben – az igazi kohóban – majd a kovácsműhelyben acélosodik, hogy finom reszelőkkel, fényező eszközökkel, pengetéssel élesztgetve az anyagot, vajon miként szól? A megszitált és összegyűjtött esszencia ez a szép és kerek könyv. A magyar nyelv szépségeiről és az európai kulturhagyomány folyamatairól szól, „görögség eszmeköréről” a
modern művészetbe éledve, korszerűsödve, és az avantgarde hagyományok is beépülnek itt a “Nagy Folyó” fő sodrásába.

Kiket szólít meg könyvében, mint társ gondolkodókat? Petőfit, mint magyart, az orosz Malevicset, a Holland Mondriant és Van Gogh-ot, a francia Apollineirt, majd Godot-ra várva az angol Samul Beckett-et végül az amerikai Caldert.

 

Az igazi kérdés természetesen, miért éppen Kazimir Malevics?

 

Figyeljünk az idézetekre:

– Az ember értéke egyáltalán nem a teste, amely anyaga, hanem a tudata, amelynek lényege és tartalma valamilyen formában maradandó értékként testet ölt.

– Mi tehát tudatunk lényege és tartalma? – Nem más, mint hogy képtelenek vagyunk a tényleges valóság megismerésére!

– … arra vagyunk kíváncsiak miként változnak a megismerhető valóság megjelenési formái.

– A lappangó elem döntő szerepet játszik a művészetben, mivel új fényben mutatja meg „a dolgok értékviszonyait”.

– Szuprematizmus a tiszta érzet, számára az ábrázolásnak mindig az eszköze a kézenfekvő amelyek az érzetet a lehető legteljesebben képes kifejezni, amely el tud tekinteni a tárgyiasság megszokottságától.

– Azok az érzetek amely az emberben élnek és hatnak erősebbek, mint maga az ember…

– Bármi áron napvilágra kell kerülniük – formát kell ölteniük – ki kell mondani vagy el kell taposni őket.

– Nem létezik többé „a valóság” hasonmása nincsenek már eszmei elképzelések – nincs már más csak a sivatag! A sivatagot azonban betölti a tárgynélküli érzet szelleme, amely mindent áthat.

1913-ban Malevics így gondolkodott továbbá: a tárgyi fogalmak világa – minden amit szerettünk és amiből éltünk – többé már nem látható.

És Paál Lajos ma imígyen szól: a verstől leginkább a puszta fogalom az idegen, amelyből a gondolat szóban és szóval testesülve áll és él.

 

Revák István

2014. 08. 21.

 

Bakonyi István bevezető beszéde

 

Cser-Palkovics András visszaemlékezése

 

Bobory Zoltán felolvas a könyvből

 

P. Maklári Éva verset mond

 

Revák István felolvassa írását a könyvről

 

Paál Lajos beszél a frissen kiadott könyvéről