Vöröstmarty Vacsora

December 13., csütörtök, 17 óra

(Vörösmarty Színház)

Összeállítás fehérvári költők verseiből

Közreműködnek a társulat tagjai

 

 

 

Meghívó

 

 

A Vörösmarty Színház este

 

 

Bakonyi István konferált a kávézóban, vendégek voltak a Vörösmarty Társaság költői.

 

 

A verseket a Vörösmarty Színház színészei olvasták fel: Varga Lili és Kricsár Kamill.

 

 

Bobory Zoltán beszélt a versek válogatásáról és társaságunk sikereiről.

 

 

Bobory Zoltántól két verset olvastak fel: Testünkben feketednek és Megváltó született.

 

 

Kricsár Kamil felolvasta Szegedi Kovács György Békében c. művét, majd

Heiter Tamás: Piszkos Freud című verse következett.

 

 

A vers felolvasása után Balajthy Ferenccel rövid interjút hallottunk.

Versének címe: Emlékeim Bella Pistáról.

 

 

P. Maklári Éva Örök színház című versét Varga Lili adta elő, utána a szerző szólalt meg.

 

 

Dienes Ottó is értelmezte versét: Kompozíció a kezekről.

 

 

Bartal Klári: Számadások verse következett az interjúval.

 

 

Pálfalvi Andrástól Amikor Ufók szálltak le Fehérváron, és a képsorok látványvilágát mesélte élményeit, miként autózott.

 

.

 

László Zsolt: Búcsú a költészettől, a megdöbbentő víziókkal.

 

 

Gál Csaba verse családi történet volt: Véres út vezet haza.

 

 

Saitos Lajos versét is hallhattuk: Ki magával dacol.

 

 

 

 

Varga Lili

 

 

 

 

Varga Lili Balajthy Ferenccel.

 

 

19 órakor

VÖRÖSMARTY VACSORA

 

 

 

A teríték

 

 

Vacsorázók

 

 

Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatójának ünnepi beszéde.

 

 

Bobory Zoltán köszöntötte a hagyományos Vörösmarty vacsora-est résztvevőit, és ismertette a programokat.

 

 

Brájer Éva alpolgármester asszony köszöntője.

 

 

Cserta Balázs és Cserta Gábor szerzeményeit hallhattuk.

 

 

Vacsorázók

 

 

Horváth Elemér és Horváth Péter zenészek előadása.

 

 

 

A Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai verseket mondtak.     

 

 

A Vörösmarty Kancsó idei tulajdonosai, Brájer Éva és Vakler Lajos lettek.

 

 

A hagyományos nyeremények a tombolán.

 

 

Arató Antal ismertette a nyerteseket.