Beszélgetés Korzenszky Richárdal

November 20., kedd, 17 óra

(Vörösmarty Terem)

 

Vendégünk: Korzenszky Richárd

tihanyi bencés szerzetes költő, író, fotóművész

Házigazda: Bobory Zoltán

 

 

 

Bobory Zoltán felolvasott két  Korzenszky Richárd-verset.

 

 

„Lesz még egyszer ünnep a világon / Majd ha…” // Szó esett arról, hogy az ünnepekhez hozzátartozik a közös asztal, és nem a külön koszorúzás.

A halászok ünnepén hol vannak a horgászok, hol vannak a halak? Ott, ahol esetleg horgászni is tilos.

Amikor különböző emberek a templomban színt vallanak, akkor valójában egy hajóban eveznek.

Aki szolgál, az a köz ügyeit tartja fontosnak. 

 

 

A hallgatóság

 

 

Az oktatással kapcsolatban elmondta, hogy az információs iskola helyett élményközpontú iskolát szeretne. Az ember elfogadja  mások érzelmi intelligenciáját; konfliktusok megoldása; az iskola tanítson! 2x2 az mindig 4, és ez a valóság. Fontos kérdés, hogy mit közvetítsünk, kik azok, akik közvetítenek? És ki a tanár? Hagyományos értelemben a pedellus az, aki mindent tud, és felelős az ott történtekért. A bizalom megtanulásának színhelye a család. A tudományunk elenyészik, a nyelvek elmaradnak, és sokat felejtünk.

 

 

Bobory Zoltán felolvasta az Atya írását: Van-e visszhang?

 

 

A hallgatóság

 

 

A béke a rendezettségből származik. Vállalás nélkül kiteljesedő emberi élet nincs, és valahova tartozni kell az embernek. Aki  Istent keresi, az igazságot, az életet keresi-e? – tette föl a kérdést.