Az ami hasznos – Revák István kiállítása

 

25 éves a Székesfehérvári Művészek Társasága

„Az, ami hasznos”

Revák István kiállítása a Vörösmarty Társaságnál

 

Negyedszázados jubileumát ünnepli a Székesfehérvári Művészek Társasága, és mivel mással is ünnepelhetne, mint egyéni és csoportos kiállításokkal, bemutatva értékeiket, hogy lássuk és élvezzük azokat. Ez a művészi csoportosulás Fehérvár fontos értéke, fontosabb és értékesebb, mint amilyennek az sokszor a hétköz-napokban tűnik. És most ünnepeket ülünk, mert a következő órákban, napokban Székesfehérvár Önkormányzata támogatásával egymás után, sok helyen a városban kiállítások nyílnak és csendes, néma darabjaikra ajtók tárulnak majd, a tárgyak megszólalhatnak, szólhatnak hozzánk a maguk vizuális nyelvén.

 

Revák István és Pálfalvi András

 

Mindannyiunk jó ismerőse, kedves barátja, Revák István festőművész tárlata az egyik első ebben a sorban.

Revák messziről érkezett Fehérvárra. De a szülőföld, az elhagy-hatatlan és nem eresztő Hernád örökre benne él. A szabad levegő, a fények, a tér távlatai, az indulás emlékei örök fogódzót jelentenek számára, ahová sok minden visszahúz, a szülőföld léte a mindennapok realitása maradt.

A Hernádhoz közeli Dabas városához az első hivatás, a Nyomda köti. De a Nyomda nem csak egyszerűen egy munkahely, a Nyomda, mint komplex fogalom, szintetizáló műhely is egyben: olyan műhely, ahová bekerülnek a gondolatok, majd tárgyiasulva és megsokasodva jönnek ki közénk az életre. Közben odabent színrebontják, majd felépítik minden elemüket, szöveget, képeket egyaránt. Így jönnek világra, így születhetnek meg. Ebben a nyomdában volt színes retusőr Revák István, és ahogy egyszer elmondta, a nyomdaipari színtan örökre beleégett.

Revák István szerint a színkeverésnek nemcsak technikája, hanem optikája és filozófiája is van. A vibráló színmező megnöveli, kitágítja a mű terét, mélységét, és ezek a nyomdai alapelvek az autonóm művészetben is hasznosulhatnak.

Ezen a szakmai alapon épült fel festészete, a senkivel össze nem téveszthető reváki világ.

 

Bábolnai csendélet

 

„Ha jól megnézzük Revák István alkotásait, felfedezzük, hogy ő is a pontból indul ki. Szinte lépésről lépésre követni tudjuk a kép szerkezetét, kiemelt jelképrendszerét. Felelnek egymásnak a színek és a formák. Az ihlet folyamata alatt is kontroll alá veszi a megtett utat, hogy a láthatatlant valóban láthatóvá tette-e? Színeinek szellemi jelentőségük van, ha akarom, beszélnek, ha akarom, zenélnek. Ritmusuk van. Festészete érzelemgazdag, képei érzékenyen felépítettek, kiegyensúlyozottak. Látása kifinomult. Alkotásaiban benne van a természet tisztasága, a forrásvizek frissessége, a Nap éltető eleme. Adni és láttatni szeretne, a szépség és igazság szeretetére keres befogadókat. Alkotásai stílusirányzatoktól mentesek. Kísérletező kedve nem tűr korlátokat, szabályokat.”

/Fábián Eleonóra 1997-es megnyitóbeszédéből/

Ezeket a sorokat éppen 20 évvel ezelőtt írták Revák Istvánról, és ha körülnézünk ezen a tárlaton, felfedezhetjük ugyanezeket a jellegzetességeket, ezeket az értékeket. Természetesen túl- és meghaladva a két évtizeddel ezelőttieket: a pont pontok sorává sokasodott, a színek komplementer-játéka még erősebbé lett, szinte halljuk a mindent betöltő zenét, a képek festőisége mélyebbé, filozofikusabbá, és talán misztikusabbá is vált.

Mert Revák örök törekvése, hogy a festészet misztériumának mélyébe,  és onnan egyre mélyebbre hatoljon.

 

Galambok Hernádon

 

Misztikus festőnek is tarthatnánk Revákot, hiszen valami olyan rejtélyek után kutat, amelyek mélyen túl vannak megismerésünk határain, jelesen a kezdetét és végét kutatja minden dolgainknak.

Így lenne, ha itt körülnézve nem láthatnánk benne a nyomdász örökségét, a tiszta és félreérthetetlen üzenetek megfogalmazóját, a folyóirat-tervezőt, a logó- és címerrajzolót, a kiváló illusztrátort vagy a tavalyi száz pasztellkép és a most kiállított grafikák gyakran lírai alkotóját.

Mert Revák István igen sokoldalú és termékeny alkotó.

 

László Zsolt kötete, a borítót tervezte Revák István

 

Bevallott mestere Molnár Sándor, a nagy hatású művész és mögötte Hamvas Béla gazdag gondolati-filozófiai világa az a szellemi terep, ahol Revák otthon érzi magát, innen indul tovább, így teljesedik ki, innen keresi az „igazi művészethez vezető utat”, hogy segíthessen másokat is odavezetni.

Molnár Sándor hatalmas gondolati repertoárjából talán a látásformákat érdemes itt megemlíteni, azt az öt féle látást, amelyek a művészt és a befogadót vezethetik, ha képes azokat kiépítenie magában.

Ezek a látásformák az egyszerű térlátáson túl, meghaladva a belső látást, a mögöttes és a felettes világ látását, majd a saját belső világunk vibráló, olykor fraktál-jellegű képeinek megértését jelentik, hogy majd fényszemünkkel eljussunk a szívből-látás valóságmegismerő szintjére. Gondolhatunk az egyiptomiak szent Hórusz-szemére, vagy a keresztény ikonográfia háromszögbe zárt isteni szemére is. Ősi szimbólumok terepe ez, és valahonnan innen válhat láthatóvá a művész által kutatott igazság is.

Molnárnál a keresés célja a fehér üresség megtalálása, a végső, a tiszta egyszerűség elérése.

Revák is errefelé kíván haladni, természetesen a saját útján.

Az alak-forma-transzformáció háromságában a még sejtelmes alakok lassan formát öltenek, majd Revák a formát öltött alakot átalakítja, képpé formálja, olykor hosszú időre érni, pihenni hagyja, aztán lerombolja és ujjá alkotja, és ebben a végső alakban új tartalmak, átalakított formák születnek, de ott a mélyben benne van minden korábbi elem, fázis, alak-forma-átalakulás. A lezáró színekkel pedig minden a helyére kerül és a mű késszé válik.

 

 

Tisztuló égbolt

 

Revák világában a Tér: a Fény és a Szám egysége, talán, mint valaha a pythagoreusoknál, az ő világában a kristály, a kristály-lét a tökéletesség szinonimája is egyben. A kristály csodás szerkezete a matematika eszközeivel leírható, a fény, a kristályról visszavert és az oda bezárt fény pedig a kristály lelke, a Tér pedig a térhálóval mindezt körbeöleli, és így teszi univerzálissá.

Ezen a tárlaton Revák István három arcával találkozhatunk: a három nagy kép alkotójával, a nyomdászmúltú alkotóval, és a grafikus, a rajzoló, az illusztrátor Revák Istvánnal. Az itt látható három nagy kép az alkotás egyediségéről szól, az olyan önálló entitásokról, amelyekkel eredetiben kell találkoznunk.

 

Legenda

 

A legnagyobb kép, amely a Legenda címet viseli, a molnári látásfelfogás megtestesülése. A Szarvas ősi legendáink, regéink központi alakja, ő a sokszemű, mindent-látó, mindent-átélő Csodaszarvas, ő testesül meg Bartók szarvassá váló fiaiban, de ott van rokon népeink mitológiájában is, és itt él bennünk is. Sok szemével pedig lát, megért, és tud mindent. A körülötte sorokká rendeződött pontok térbe emelik, égi utakat, csillag-utakat jelölnek ki, keretbe foglalják, dinamikájukkal mozgatják is a képet.

A Szó, vagy az Ige hatalmas, az egész képet uraló barnásvörös alakja tele van valami csendes, áhítatos pátosszal, arra várunk, hogy megnyíljanak a zárt ajkak, felnyíljanak a zárt szemek és megszólaljon az Ige, hogy szóljon hozzánk valaki, hozzánk, a magára maradt mai emberhez. A térhatást itt is a sorokká rendeződött pontok ornamentikája erősíti és a kékes fényben megnyíló háttér további mélységeket ígér.

 

Imagináció IV.

 

Az Imagináció IV. egyszerre idéz kivágott farönköt és vörösbarna, mindent magával ragadó, tajtékos örvényt. Ha fa, akkor lehet a kivágott Világfa, a Tetejetlen fa, vagy a skandináv Yggdrasil tönkje a világ pusztulása, a Ragnarök után, szomorú üzenetként korunk számára, ha pedig örvényként tekintünk rá, és ezt az imagináció megengedi a befogadó számára, akkor egy örülten forgó negatív fekete lyuk, ahonnan a teremtés még félig amorf alakjai készülnek kivetődni. Itt láthatjuk a reváki világ legfontosabb elemeit, a térhálót, a kristályokat, az alakok formákká válását, mindezeket örvénylően kaotikus, mégis valahogyan rendezett egymásra utaltságban.

Szuggesztív, magával ragadó alkotás mind a három!

 

Revák munkái

 

A  tervező-grafikus Revák szép könyvek, nyomdai kiadványok gazdája is. Már eddig megjelent, vagy csak most készülő kötetek művészi borítóit láthatjuk itt szép számmal. Balajthy Ferenc, dr. Bakonyi István, Cseke Szabolcs, Gáspár Aladár, László Zsolt, Pásztor Bertalan, Prax Levente munkáit öltöztette szép nyomdai köntösbe.

A sűrítés mestermunkáiként tekinthetünk Magyaralmás címerére, a Vörösmarty Társaság lúdtoll pennás logójára, vagy a Határon Túli Magyar Irodalom Napjainak plakátjellegű emléklapjára, és utoljára, de nem utolsósorban a Vár című folyóiratunk teljes arculatára.

A Revák számára fontos helyek is képviselik magukat több szép képpel. A Hernádi tavasz és a Hernádi galambok a szülőföldet, az örök otthont, a Móri Madonna, és a Móri zenepavilon az ihlető alkotótábort idézik, de hasonlóan fontosak a bábolnai képek, vagy a fehérvári grafikák is, ennek a városnak a lenyomatai, ahol az alkotás mindennapjait tölti.

 

És mi az, ami hasznos? Minden, amit itt látunk!

 

Mert ez a tárlat szép és átfogó képet ad Revák Istvánról, a sokoldalú alkotóról, felfrissíthetjük a róla kialakult érzelmeinket, láthatjuk új törekvéseit, amerre minket is szívesen vinne magával. Engem is elragadott az itt kiállított képek világa, de különösen az Imagináció 4. című képe fogott meg annyira, hogy egy verset is inspirált bennem.

Ezzel a verssel zárnám megnyitómat és azzal, hogy további sikereket, sok termékeny évet kívánjak Revák Istvánnak!

 

                      Metafizikus látomás

                         Revák István Imagináció IV. c. képe alá

 

                         Elszabadult ez a kép

                         és csak forog-forog

                         a láthatatlan tengely körül

                         fehér izzás forgatja szédítő sebesen

                         magába ránt ez a lappangó mélység

                         majd újra kivet

                         árnyékok, félkész alakok

                         sejtelmes kavalkádja sodródik az örvény partján

                         érett vörösen, majd csoda-barnán

                         ránt le és lök ki magából

                         újabb árnyékokat, alakok képzetét

                         veti ki a partra, az Idő sodró folyamából

 

                         A térháló szövevényében

                         oldódik, majd szilárdul a kristály

                         szikrázó gömb lesz,

                         ott feszül a képen a tökéletesség vágya

                         és annak ígérete is

                         a fehér nirvána teljessége, az ősi üresség

                         forognak a kristálygömbök

                         és bennük a tiszta fények és az örök számok

                         titkos, ősi világa újra megszületik

 

                                        2017.09.02

 

A megnyitó szöveget írta és a kiállítást megnyitotta:

Pálfalvi András

Székesfehérvár, 2017.09.07

 

Pécs felé

 

Tavasz Hernádon

 

A kiállítás előfala