Megkésett beszélgetés a 70 éves Pálfalvi Andrással

2016. március 17., csütörtök, 18 óra

a Vörösmarty Társaság előadótermébe

„De talán mégis akad tíz Igaz Szodomában”

Megkésett beszélgetés a 70 éves Pálfalvi Andrással

Beszélgetőtársa: Bobory Zoltán

 

Pálfalvi portré

 

Curriculum vitae:

Pálfalvi András

Budapesten születtem 1945-ben. 11 éves korom óta élek Székesfehérváron. Székesfehérvár az én városom is, ismerem minden zegét-zúgát, részese voltam életének, megéltem változásait, szeretek itt élni. A városhoz és a megyéhez köt minden.

Itt végeztem el a középiskolát, a Ságvári Endre Gépipari Technikumban, majd némi kitérő, pályamódosítás után könyvtáros-népművelő diplomát szereztem az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Egész életemben  kulturális munkát végeztem,  melynek számomra legmeghatározóbb időszaka a kezdetek, az Építők Művelődési Házában Rajnai László igazgató mellett töltött időszak, a hetvenes évek, a népművelés „hőskora” volt. Végigjárva a szamárlétrát, újabb és újabb szakmai kihívások után a pályakezdő népművelőből később a Fejér Megyei Művelődési Központ igazgatóhelyettese, majd igazgatója, kulturális főtanácsos, 2007-ben pedig, pályám zárultával a Wlassics Gyula-díj birtokosa lettem. Innen vonultam nyugdíjba címzetes igazgatóként 2008-ban.

Legkorábbi verseimet 20-22 éves koromban írtam, majd több évtizedes hallgatás után 2011-ben kezdtem ismét írni. A megjelentetés korábban fel sem merült bennem, először a Vár közölt tőlem verseket 2012-ben és közöl azóta is rendszeresen. Három versem szerepel a Vörösmarty Társaság 2013-évi Antológiájában. Első kötetem 2013-ban a Könyvhéten jelent meg, a Littera Nova Kiadónál "A forrás felé" címmel, régi és új versekkel, kisprózákkal.

2015. május 11.

 

Bobory Zoltán és Pálfalvi András „megkésett, jelképes” koccintása.

 

Beszélgetés az Építők Művelődési Háza kulturális életéről.

 

A hallgatóság

 

Beszélgetnek Pálfalvi andrás írásművészetéről, a költői munka újrakezdéséről.

 

A költő verseit olvassa.

Tóth Lászlóhoz írt verse:

 

Csak egy rést

Tóth Laci temetése után

 

Hadd lássam Uram

Csak egy sugarát a Napnak

Hadd nyissam

Még egyszer a szemem

Csak egy rést

A koporsóm deszkái között

Hadd halljam

A szél suhanását

Levelek halk zizegését

Nem kérem már sem az asztalt

Sem a barátok nevetését, hangját

Akik mellettem ülnek

A beszéd se kell

A koccanó poharak hűs érintése

Se a hangos nevetés

Csak egy rést

A koporsóm deszkái között

Hol a Nap sugara betűzhet

Lecsukott szememre

Érezném erejét

Homlokom hidegén

Hogy még egyszer megmelegedjek

Oly szörnyű kihűlve

Menni utamon

Ahol még sose jártam

Tétova lépteim botlanak egyre

Hagyd, hogy még egyszer felmelegedjek

Talán úgy kidobna ez az örvény

Ami most lehúz oda messze

Hiú remény ez, tudom én

De utamon segítene mennem

Ha még egyszer felmelegednék

 

Bobory Zoltán posztumusz emléklappal köszönti Rajnai László munkásságát.

     A Vörösmarty Társaság örökös tagjai közé került.

 

Rajnai Lászlóné, Éva átveszi az emléklapot.

 

A társaság tagjai is emlékeznek.