Ki válaszol? – fehérvári új versek antológia

Meghívó

 

A könyv  – Ki válaszol – borítója

 

ELŐSZÓ

 

Költészetellenes korban élünk.

Nagyban zajlik az ember, egyre engedelmesebbé váló, fogyasztóvá idomítása. Az irányított közvéleményt alakító tudatipar gazdái – a pénzvilág háttérből irányító vezetői – az egyre befolyásolhatóbb alattvalók minél nagyobb tömegének kialakítására törekszenek: csak vélemény nélküli tucatemberekre van szükségük!

Akik számára a Költészet nem lehet fontos.

Akikkel elhitethetik, hogy a peremre szoruló Költészet mostanság legfeljebb alkalmi versekben, rímfaragásokban, átmeneti reklámokban, divatossá vált helyzetekben (termékbemutatókon, cégavatókon, kampányzáró összejöveteleken, temetéseken, stb.) keresheti helyét, sikerét, menedékét…

Tartósságot keresni az eldobható termékek világában?

Érzelmi gazdagságot hirdetni a folyamatosan gerjesztett szorongás idején?

Igen! Szembeszállni az alattvalói rettegéssel! Szembeszegülni, föllobbanó önérzettel, a lelki sivársággal!

Ezt teszik a székesfehérvári antológia 2015-ben megnyilatkozó szerzői is.

Igen, ezt teszik, hogy meghátráljon „korunk pestise, a közöny”, ahogyan azt Balajthy Ferenc írja. Antológiánk szereplői a Költészet fontosságában bízva szólnak Teremtőjükhöz: „rengess meg hazugságomban Uram” (Bobory Zoltán), lázasan „kutatva keresve a mindenhatót/ ki az embereket meg hagyja halni” (Saitos Lajos)

Mit tehet a költő? Aki így is részletezheti látomását: „nappal álmodom: virágfüzérek,/ ezüsttrombiták szökellnek számból” (Dienes Ottó).

Mit kezdhet a versen töprengő, akinek „sugdos a korszellem” (Gál Csaba), mit kezdhet érzékenységével? „Nyugaton már a pénz az erogén zóna,/ a mesés kelet, a tömeges félelemre élvez”( Heiter Tamás). Mit kezdhet növekvő illúziótlanságával? Mondja a magáét: „Katalinka/az ujjbegyemről szállj el/törökök mindenütt” ”(Koch Imre). Jelképeket tisztogat a költő, hasonlatok erejét fokozza, sűríti: „Apád és Anyád volt a fal/ Magadat öleled magadhoz/ a törmelék fölött mint egy/ vendégül látott idegen –”( László Zsolt). Érzelmesen leírhatja: „s hogy útközben lenni, nincs más élvezet,/ mit adhatsz, s mit néked adhatok,/ part menti fákat, szelet, fényeket” (Németh J. Attila), mert mi is kellhet még? „Piros lobogás kell, ezüstöző játék,/ zöld zuhatag, fenyőillat színű,/ égre kapaszkodó faágak öröme” (P. Maklári Éva). Emlékeit hívja elő a költő, „a múlt ködlő városában,/ hol egy csöndbe öltözött ikon/ a beteljesülés maga” (Szegedi Kovács György), emlékképeit így is csoportosíthatja: „és az éjszaka társas magányában/ fapados szerelemben fuldokoltunk” (Káldi Zoltán)

A Költészet fontosságának tagadói gondoljanak csak a legújabb háborúkra! Mit tesznek az emberek a legnagyobb nehézségek, az égből jövő tűz, a bombázások idején? Imádkoznak. Mondogatnak valamit. Kapaszkodókat keresnek. Igazi kapaszkodókat.

A Költészetbe kapaszkodnak!

Tari István: Előszó

 

Román Károly összefoglal. –  A mítoszok és a vallások válaszolnak egymásra Közép-Európában. Léttartalomnak tartja a hitet.

 

A hallgatóság

 

Koch Imre: Vitrin – („a halált az élet találta ki”)

 

Koch Imre: Az isten álarcosbálja

 

Szegedi Kovács György

 

Bobory Zoltán: Megtestesítés és A hallgatásért való ének – az aradi vár falánál

 

Balajthy Ferenc: Az utolsó szalmaszál

 

Román Károly felolvassa Dienes Ottó két versét: A régi szépség és a Tizenharmadik szonett  – ( „ ezüst trombiták szökellnek a számból”)

 

 

12 Gál Csaba: Süllyedés

 

A hallgatóság

 

Heiter Tamás: Látomás, menekülő vízi lényekkel

 

László Zsolt: Hajnal a mélyben és Végtelen történet

 

P. Maklári Éva: Van Gogh tűnődései

 

Pálfalvi András: In memoriam Takács Imre – („tarisznyádban ott lapul a mindenség”)

 

Saitos Lajos: Heródes testbeszéde

 

Kürthy Réka: A gyémánt

 

Káldi Zoltán: Genezis

 

További szerzők akik nem voltak jelen. A verseiket Román tanár úr felolvasta! Hady Nikolett: Örvény, Németh J. Attila: Bonsai

Marko Strojko: Angyalok könnye, Prax Levente: Fatu Hiva, Vincz Natália:

A bukott.