Dienes Ottó - Aranybulla könyvtár

 

Dienes Ottó köszöntése

 

Dőry Magdolna verselőadását hallgatjuk

 

Revák István beszéde Dienes Ottó festészetéről

 

Metafizikus Bestiák

Dienes Ottó kiállítása elé

1997-ben találkoztunk a Vörösmarty Társaságban. Még ez évben munkakapcsolatba kerültünk, mesterem Molnár Sándor Kristály akvarellek kiállítását szerveztem a Pelikán Galériába és Ottót

kértük fel a megnyitására. Három alkotó beszélgetett akkor a Szigligeti utcai lakásban, a közös

életutakról. Dienes és Molnár Franciaországban tanult tanított és élt, én pedig ott Párizsban jártam meg a tanulmányutamat.

A látottakból szerintem Dienesre Jean Dubuffet (1901-1985) festészete hatott, például az

1950-ben festett Metafizika című groteszk emberformája és az organikus festészete.

Úgy emlékszem rá ebben az időben már esszét írt Hamvas Béla Archai című könyvéről. Már

akkor rámutatva írásainak korszerűségére, az éberség fontosságára és ennek hiányára. A

megrontott tömegember típusokról, az embertelen szellemi építményekről: a fürge huncutról, a neurotikusról, a nagy inkvizítorról és a mafla zsenialitásról. A XX. század dicséretében a szuper borzalmakat – a háborúk eredményeként a hatalmas erkölcsi és anyagi pusztítások nem entrópiát és letargiát okoztak a gondolkodóban, de olyan ellenerőket fejlesztettek ki benne, – ami a fehér humorral fűszerezett jó kedélyében – emelkedettséget és jókedvet indukált. Summázva: érdemes volt élni ebben a században! Dienes kiállításán is mosolyoghatunk a költői címeken: miként keveredik az irónia, csipetnyi szarkazmussal. Dienes (az író, költő, festő, szobrász és filozófus) az egység és az evangélium értő védelmezője megfesti a Gyógyító nagy nevetést.

 

Az emberi személyiség megrendülése, zavarodottsága a „tömegember” elterjedése, amelyre

Ortega y Gasset nagyhírű munkája: A tömegek lázadása már 1930-ban figyelmeztetett, keservesen rendítette meg az európai kultúrát, de nem csak ezt, a szabatos és művelt nyelvhasználatot, de vele közösségi létezést, fokozva a tragikumot. Ez veszélyesen más, mint a Marxi proletár nihilizmusa, a mesterségesen továbbfejlesztett, későbbi globalizáció.

Molnár Sándor kiállítás nyitójában Dienes rámutat erre az új purgatóriumra – a pokol bejáratára.

„A művész tulajdonképpen kiégeti és elemészti a káprázatot. Az alkímia sajátos nyelvezetén

azt mondhatnánk, hogy a sötét tűz uralma – ami nem más, mint a megromlott, csak az anyagba kondicionált, zavarodott lélek tulajdonságai: az irigység, a kapzsiság, a kielégíthetetlen kéjvágy, a hatalmi téboly, a szadizmus, a sötét nyomasztó bűnök.”

 

„A zaklatottságtól és a rémülettől csak áldozat révén lehet megszabadulni, el kell pusztítani a

romlott, bomlott maja-realitást, azaz magát a poklot és az egoista, önző, ösztönimpulzusoktól terhelt kisbetűs ént.” (Malacka hiába próbál menekülni) Az idézet ennek ironikus megfelelője!

Óriási kontraszt! A művészet kifinomult látásnyelvében élni, csak a nagybetűs „ÉN” képes.

Az ember a valós jelen idejében, a komplex személyisége van használatban.

 

Dienes naplójában (1992. május 23) – Monológion – így elmélkedik tovább: „ … Minden bűnt, minden gonoszságot – még a legcsekélyebbet is –, amit valaha elkövettek, végtelen fájdalommal élek át, miattuk örök szégyenpírban ég az orcám. Szégyellem emberi mivoltomat, szégyellem magam Isten előtt.” (A bohócok közöttünk vannak, Valami nagyon aljas dolog történik) Rémül meg napjaink politikai zsákutcáiban.

 

„ … De a bűn végtelen birodalom. A küzdelmet az emberben ellene feladni nem lehet annak,

aki ki akar menekülni a sátán iszonyú vonzásából.” (Lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér)

 

„ … A gonosz elme lehet multimilliomos, világhatalomért álmodozó – és azt kivitelezni akaró

illetve kivitelező – neurotikus elmebeteg politikus, haszonra éhes kisvállalkozó, illetve az úgynevezett kisember vagy más néven: tömeg.” (Kis szabadság egyenlőség testvériség, A nagy liberátor)

 

 Ezek ellenére Dienes megerősödött, tántoríthatatlan hite mondatja: „Ha a bűn páncélján csak

egy kicsi rés, hasadék támad, oda beszivárog a jó, az Isteni gondviselés.” (A jótékonyság nem apáca zárda) Ráérezve a szegénység új dimenzióira és megértve e dilemmát festi meg „ A hajléktalanra lufit fúj” nevű festményét.

A képcímekhez kapcsolódó idézetek Ottó: Theiosz Antróposz 2005-ben megjelent (válogatott

írásaiból szerveződő), kiváló könyvéből származnak.

 

Térjünk át a Groteszk kavalkádra, és ne lepődjünk meg a művész neve is gazdagodik, hiszen

Dienes Ottó Imréről beszélünk továbbá. Változik a nyelvezet is, íme nem fogalmakba zárt tépelődésekkel,  de képekbe nyíló redukált térszerveződéssel van dolgunk.

Szinte hihetetlen egy időben alkotott és festett annak idején Munkácsy és Van Gogh, már innen származódhat a „realista” és a modern a „groteszk” elnevezés különbözősége. A festészet a gondolat olyan nyelve, ami nem fejezhető ki szavakkal.

1906-ban írta meg Malevics Oroszországban a Tárgy nélküli világot, a nem realista formanyelv alapszótárát. A festőiségben az új vizuális tér teljesen új nyelvé alakult, ami a szem koncentráltságára épült. A fogalmi gondolkodást – a vizuális gondolat realizmusigényét –, az absztrakt formanyelvű festészet váltja fel, a kifejezés maga Kandinszkij óta, 120 éve létezik. Ez tanulható, mint a zene felismerése, a szolmizálás, a kotta olvasata, a szín és a folt, mint kadenciák, eszköztárak – az új formarend alakítói.

Ehhez társul még a közép-európai sajátosságunk. A derékszög majdnem derékszög, az anyag nem a legtökéletesebb, a precizitást felváltja a tákoltság, a rögtönzés individualitása. A keret sem a képkeretező műhelyből kerül ki, a bevonata is szokatlan. A használatba lévő rozsda gátló ólom vörös vagy vasoxid 3 barna finomított változata, és az angol vörös, a színezése.

A dinamikus felületeket az egymásba átmosódó hideg-meleg színfoltok feszítik, felismerhető

formákat keresve, emberi alakzatokká kontúrozzák. A fehér grafikai elemként már messziről

megszólít bennünket. A kavalkád festőisége most, messziről színes szürkék egymásmellettisége, a kép szinte ránk kiált. Jer közelebb, kérlek keresd meg itt is ott is milyen festői szépségek vannak bennem, ne higgyél a szavak kisértéseinek! Most lássál! Metamorfózisok lépnek eléd és suhannak el! Majd gondolkodj el és győződj meg látod e magadban is az igazat. „Az igazat lásd, ne csak a valódit.” (Esélyegyenlőség) – Rembrandt 2006.

Ha tehetted volna múlt héten – a Szabadbattyánról Kőbánya-Kispest felé menő vonatra ülve – a Szépművészeti Múzeumban volt látható még: Rembrandt és kortársai, grandiózus kiállítás. Kedves érdeklődő, ha lekésted, Amszterdamban látható jelenleg az E. unióban menetrendszerű repülőjárattal.

Ez a kiállítás is legyen akkora siker! Gratulálok barátomnak Dienes Ottónak, majd elfelejtettem mondani: Imrének! A tárlatot szeretettel megnyitom.

 

Revák István 2015-02-07, Székesfehérvár

 

Malacka hiába próbált menekülni

 

Istenke állatkertje

 

Egérrágta valóság

 

Szembeköpni tudni kell

 

A bohócok közöttünk vannak

 

Anygalka menekülni próbál

 

Rembrant – Esélyegyenlőség

 

Metamorfózis

 

Theiosz antroposz – Dienes Ottó könyve