Költőzug - 2015. január

 

A csapat

 

Gáspár László

 

Ahol hitelbesem kell

 

Szépséges verseket?

Olyan világba,

ahol az élet átmenet,

csak álca?

S szárnyas halál

száguldozik, kevés

eszünket elveszi

a rettegés?

Ahol nagyhangon

felbíztatnak: álmodj,

s mire felnőne,

kivégzik az álmot?!

Hol egyeseknek

van csak jó, ha jó van,

s a sors kezében

korbács, és karó van

(ha nem vagy pénzes

polgár kislakásért

nagy koplalással

nyögöd ki a házbért),

ahol a lélek még

hitelbe sem kell,

mit kezdenének ott

szépséges verssel?!

 

                             Gáspár László

 

 

Kürthy Réka

 

Szerelmek

 

Húszéves voltam, és szerelmes,

Szerelmes voltam beléd,

Te messze voltál, a másé,

Kezem hiába nyújtottam feléd.

Bánat ölt, könnyeim ölembe hulltak,

Magányomban a percek, mint órák múltak.

 

Harmincéves voltam, és szerelmes,

Szerelmes voltam beléd,

Te viszont szerettél, azt hittem,

Ez minden, ez teljes, ez elég,

Hitted te is, de hazudtál,

És én is hazudtam neked.

Mindez élni, hinni, tudni kevés.

 

Negyvenéves voltam, és magányos,

Köröttem mozgás, élet,

Csak én voltam egyedül,

Csak én, én, én,

És én egyedül félek.

 

Százéves voltam, és fásult,

Sok mindent elengedtem már,

Akkor eljött hozzám ő,

Ruhája fényes volt, ezüstöt könnyező,

Arca tiszta – ki ő?

Athéné vagyok – mondta, – és szerelmes,

Szerelmes voltam beléd,

Te messze voltál, a másé,

Kezem hiába nyújtottam feléd.

 

Most kézen fogott, és vezetett,

Tanított mindenről, mit azt hittem, már tudok.

Csak én láttam őt – nem értettem, mért,

Tudását, mint égi csillagport, számolatlan szórta szét.

Az égbe vitt ezüst szekéren,

Látod? – kérdezte. – Látod-e a mindenséget?

Onnan más volt a világ – Én tényleg ezt élem?

Csupa mozgás, halál.

 

Ezeréves voltam, és sokat tudtam már,

Talán több, más nincs is. – gondoltam,

Mikor ő eljött hozzám.

Haján nap szikrázott, leple arany virágot szórt szét,

Őt sem látta senki itt a földön, egyedül, egyedül csak én.

Aphrodité vagyok, – szólt – és szerelmes,

Szerelmes voltam beléd,

Te messze voltál, a másé,

Kezem hiába nyújtottam feléd.

 

Most kézen fogott, és vezetett.

Akkor láttam, szárnyaim vannak,

Karcsú, hófehér angyalszárnyak,

Ketten szálltunk az égen, s ő nevetett,

Nevettem én is – ez lennék hát?

Együtt festettük rózsásra a hajnalt,

Bimbókba könnyű szirmokat leheltünk,

Szomjas őzeknek forrást fakasztottunk,

Tengerekben igazgyöngyöt kerestünk.

 

Tízezer éves voltam, és boldog,

A mennyekben éltem,

Enyém volt minden,

Mit nekem már földi dolgok.

 

Nem tudom már, hány éves voltam,

És nem volt többé magány,

A szerelem én voltam magam,

Derűs, testetlen talány.

 

Hol vannak a többiek? – kérdeztem egyszer,

Váratlanul hasított ez belém.

S az istenek csak mosolyogtak,

Először kérded, mióta itt vagy. –

Fordult akkor minden égi felém.

 

Visszamegyek értük! – s nyúltam volna

Az emberek felé, de láttam, nincsen már kezem,

Lépni akartam, de levegő vagyok csak.

Szólni sem tudok – A szél fúj – mondják ott lenn,

S veszik fel kabátjukat.

 

Akkor sírtam, lassú, igaz könnyeket,

Hogy mikor leszünk mind újra itthon,

Várni, mindig csak várni Titeket.

Könnyem eső volt, lágy permet a földnek,

Azóta többet mosolygunk itt lenn,

S hol sivatag volt, most virágok nőnek.

 

Kürthy Réka

 

Gál Csaba Sándor

 

FUNDAMENTALISTA RELATIVITÁS

 

panteista volt-e Einstein

a válasz természetesen nem

bé válasz természetesen

cé képletesen

mert mióta kész a képlet

nem kérdés hogy

ebben a szép antropomorf téridőben

cé szorozva emnégyzettel

egyenlő-e e

 

tegyük fel hogy a fekete középpont fehér

az ősrobbanás egy levegővétel kezdete

táguló tüdő az univerzum

forró gázóriások a léghólyagjai

megáll-e a tágulás vagy jön a kilégzés ideje

illetve az idő kilégzése a térből

és a magába roskadás

 

vagy a gravitációmentes világegyetem

csak az anyageloszlástól ilyen nehezen

megismerhető vagy tán a tér itt a szellemé

hová idővel megtér majd immanenssé

válik illetve vált rég mert minden esemény

ideje vonatkoztatási rendszer függő

 

visszatérve a fő kérdésre hogy

panteista volt-e Einstein

fundamentalista módon kijelenthető

hogy relatíve igen és nem

hiszen elvégeztetett hogy

inerciarendszer függő

bármely felelet

 

Gál Csaba Sándor

 

Szegedi Kovács György és Szabó Gábor

 

VAGYOK

 

Ülök a szobámban,

szobám a lakásban,

lakás a házban,

ház a városban,

város az országban,

országom Európában,

Európa a földi világban,

Földünk a Naprendszerben,

a galaktikus Tejútrendszerben,

e galaktika egy észlelt világban,

mely észlelt világ a táguló világban,

s a táguló világ a végtelenben.

Ülök a szobámban

magányban,

csendben,

bezárva ebbe a végtelenbe,

bezárva saját kalitkámba,

a testembe,

ebbe a csont-hús-bőr vázba,

ebbe a biológiai csodába,

amely az érzelmeimet adja,

a szellemiségem szülőanyja,

a lélek békéje, a létezés magja.

Ülök a szobámban,

érzem, hogy élek,

test vagyok s lélek,

élő világ és

millió sejt,

ami bennem él,

ami titkokat rejt,

ami befelé is épül

parányabb elemekre,

ismertekre

és ismeretlenre,

mintha a világ

befelé is végtelenül táguló volna,

elrejtőzve bennem

mikrókra darabolna,

mintha génjeimben is

egy egész világ lennék,

„Észak-fok, titok, idegenség”,

csoda és valóság,

mint minden ember,

végtelen egyszerű

és bonyolult rendszer,

egység és töredék,

parány és minden,

test és szellem,

ez minden kincsem.

Vajon ilyennek akart-e

engem

az Isten?

 

                            Szabó Gábor, 2014.08.19.

 

Szegedi Kovács György

 

László Zsolt

 

Pálfalvi András

 

Hová vinnél

 

Hová vinnél magaddal

Könyveket, képet

Hogy berendezd barbár menedéked

Hol lenne annak a fának az odva

Ahová titkon beosonva

Meglelnéd barbár menedéked

Kivonulva örökre, félre

A világnak melyik végére

Hol lelnél barbár menedéket

Ahol az ég alja befedne téged

Barlangba lopnád könyvedet, képed

Meglelni a végső menedéket

Valakiknek, akik talán

Valamikor követnek téged

 

Pálfalvi András

 

Revák István